Avagy egy hónapja nem eszek semmi glutént
Egy hónapja kezdtem bele a teljes gluténmentes étrendbe, és gondoltam leírom tapasztalataimat egy rövid blogbejegyzésben. A cím kissé félreérthető, ám aki ismer, tudja, hogy a gluténra gondolok. 😀 Az elvonás tüneteit egyáltalán nem tapasztalom, nagyjából pont ugyanúgy élem a hétköznapjaimat, mint eddig. Ugyanakkor van néhány dolog, amit szívesen leírnék nektek!
Kezdetben állandóan éhes voltam!
És tényleg! Az első két hétben állandóan éhes voltam. Fejben át kellett állítanom magam, hogy nem ehetek bármit és bárhol és bármikor. De ám ez nem volt szenvedés, vagy rossz, úgy meg pláne nem, hogy láttam Lilin ő olyan boldog, hogy már én is gluténmentes vagyok. 🙂 Az első időkben még egyszer-egyszer eszembe jutott, hogy azon gondolkozzam, na vajon mit fogok, vagy mit tudok enni majd, de aztán kikapcsoltam ezt a gombot. Az éhség elmúlt, a rendszer beletörődött, hogy mostantól más lesz minden.
De miért híztam 2 kilót?
És tényleg híztam két kilót, ami amúgy rendkívül zavar. Főleg azért, mert nem annyira értem, hogy miért is jött fel az a két kiló. Újra el kezdtem röplabdázni, az elmúlt 6 hétben egy edzést sem hagytam ki. Tehát sport pipa. Azáltal, hogy nem veszek csak Dórinak péksütiket, nincs olyan, hogy nem eszek ebédet, és gyorsan bekapok valamit, inkább akkor nem eszek semmit. Vagyis sokkal kevesebbet eszem, mint eddig. Kenyeret gyakorlatilag egyáltalán nem, maximum Lili után, amit ő ott hagy. Anyaszokás! 😀 Rengeteg zöldséget eszem, mondjuk azt eddig is ettem sokat és szeretem a főzelékeket és a leveseket is.
Mit szoktam enni?
Képzeljétek reggelinél rá szoktam a gluténmentes zabpehely+gyümölcsjoghurt kombóra. Na, ezt sosem gondoltam volna. Világ életemben kimondottan utáltam a müzli+tejtermékes ételeket, a világból ki lehetett volna kergetni vele. Erre tessék! Kávézni mondjuk nagyon szeretek, imádom a finom kávé illatát és ízét. Szigorúan cukor nélkül! Tehát ebédig kihúzom a zabpehellyel és 11 körül egy kávéval.Aztán ebédelek. Valami leves mindig van.
A hét első felében még a hétvégi maradékot eszem :D, aztán szerdán mondjuk egy jó spenót, csütörtökre meg már igazán vágyom valami finomságra. Mondjuk egy rántott sajt, kínai sült tészta (jó tudom a tészta hízlal, de nem eszem minden héten!), vagy valami natúr hús rizzsel.
Délután három óra körül aztán kezdődik a délutáni műszakom. Beülök az „anyataxiba”, és elindulok a körömre, hogy össze szedjem a lányokat, esetleg beugorjunk egy cselló órára, vagy röpi edzésre Liliért. Ha épp nincs semmi délután, olykor elmegyünk egy órácskát korcsolyázni, aztán kipirosodott arccal végre hazaérünk.
És akkor jön az az utánozhatatlan felkiálltás: „Anyaaaaa! Éhes vagyok!” Rögtön el is kezdem csinálni nekik a vacsit, ami általában a gyerekeknek jó kiadós szokott lenni, mégiscsak növésben vannak. Én viszont vacsorára általában puffasztott rizsszeleteket szoktam enni, hol csak vajjal (meg egy kis sonkával mondjuk), de van, hogy csinálok hozzá egy kis tonhal salátát.
ENNYI! Nem értem, hogy a két kilónak mikor volt alkalma alattomosan felkúszni rám. 😀
Már étteremben is voltam!
Az érzés természetesen nem volt annyira idegen, előre tudtam, hogy a barátainkkal eltöltött közös vacsora alkalmával egy étteremben, nem lesz könnyű dolgom. Nem, nem gluténmentes étteremben voltunk. Persze, sokat nem gondolkodtam a dolgon, bedobtam a táskámba két szelet gluténmentes kenyeret, aztán a „majd megoldom valahogy” gondolatával neki vágtam legújabb éttermi kalandomnak. Mondjuk az tény, hogy nekem könnyű dolgom van, mert nem vagyok cöliákiás és nem vagyok hiperérzékeny sem. Lilinél sokkal jobban aggódom minden miatt, mint saját esetemben. Már megint az az „anyagomb”. 😀
A társaságunkban volt még egy barátunk, aki gluténmentesen étkezik. Ő sült kolbász rendelt tormával, úgy ahogy azt kell. A kenyeret pedig nagy boldogságára én szolgáltattam hozzá. 😀 Én egy egész csülköt rendeltem (ez még akkor volt, mikor mindig nagyon éhes voltam), tepsiben sült krumpli gerezdekkel, és káposztával. Semmi glutén. És jól laktam. Bár az igazság az, hogy ezt így Lilivel nem mertem volna bevállalni.
Még nincs tünetem, de ki tudja, még az is lehet…
Szóval azon gondolkoztam, hogy valószínűleg egyszer el jön az idő, mikor majd én is nagyon érzékennyé válok a gluténos dolgokra. Értem ezalatt azt, hogy a szervezetem úgy el fog szokni mindennemű gluténtól, hogy lehet, eljön az a pont, mikor a keresztszennyeződés rám is erős hatással lesz, hasfájás…. és a többi. És ez nem baj, hiszen így látszik csak igazán, hogy a testünk üzen: „Nem kell nekem a glutén, légyszi figyelj arra, hogy ne is kerüljön belém!”
