Iskolakezdési szezonban aktuálisnak éreztem erről írni. Sajnos nem könnyű az élete egy lisztérzékeny kislánynak közösségben, legyen az óvoda vagy iskola. Ebben a cikkben arról szeretnék írni, hogy milyen rögös is volt az út mire megtanultam/megtanultuk Lilivel együtt, hogy hogyan éljük meg a mindennapokat mosolyogva és zökkenőmentesebben az óvodai és iskolai közösségekben.
Óvoda 1.0
3 és fél éves volt Lili azon a nyáron, mikor kiderült, hogy cöliákiás. Augusztus utolsó hetében bementem az akkori óvodánkba és beszéltem az óvónénikkel, hogy hát sajnos ez a helyzet. Készítettem egy kis összefoglalót az óvónénik számára, hogy mit is jelent az, hogy Lili lisztérzékeny. Az első hónapokban minden étkezéshez az ételt én vittem neki és az óvónénik nagyon kedvesen segítettek is a diéta szigorú betartásában. Aztán miután Lili eredménye szépen javulni kezdett, úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a közétkeztetés kínálta diétás menüvel. Nem lettünk jó barátok. 🙁
Vannak nagyon rossz emlékek is, és voltak olyan szürreális helyzetek is, melyekre inkább nem szeretnék emlékezni. Év közben óvónéni váltás is történt és Lilinek nagyon hiányzott a régi óvónéni. Sajnos van olyan helyzet, mikor a lisztérzékenységet a szülő „sztár allűrjének” tekintik.
Lili eredményei el kezdtek visszaromlani, újra ekcémás foltok jelentek meg az arcocskáján, és egyszer csak nem szeretett óvódába járni. Aztán egy decemberi délután már a folyosón éreztem a friss mézeskalács illatot. Kérdeztem az óvónéniket, hogy ugye nem ők sütöttek mézeskalácsot, hiszen megbeszéltük, hogy szóljanak, ha ilyet terveznek és hozok be Lilinek külön tésztát, amiből ő is süthet majd. A válasz sajnos nagyon elszomorított. „De igen ők sütöttek, és elnézést, hogy nem szóltak, de reggel találták ki, miután elmentem…” Kérdeztem tőlük, hogy Lili mit csinált, amíg a többiek tésztát gyúrtak, díszítettek stb. … egy sarokból nézte őket, DE! kentek neki egy mézes kenyeret… A szívem fájdult belé. Ekkor döntöttem el, hogy óvodát váltunk.
Óvoda 2.0
És milyen jó döntés volt. Szép emlékként kerülnek majd az óvódás évek Lili életének emlékkönyvébe. Csodálatos óvónénik, csodálatos dadusok és minden ott dolgozóról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Ebben az óvódában az ebédet rendeltem meg a közétkeztetési rendszerben, a tízórait, uzsonnát mindig csomagoltam neki. Ebédnél egy kedves ott dolgozó szintén diétázó hölgy, mindig bement Lilihez ebédelni. És akkor ők mindig ugyanazt ették. És a gyerekek mind tudták, hogy mit is jelent az, hogy Lili lisztérzékeny. Szívet melengető érzés, mikor ennyi kedvességet és odafigyelést kap a kislányod, tudod, hogy jó helyen van.
Iskolába menni…
De egyszer minden korszak lezárul. Sajnos eljött az idő, mikor el kellett búcsúzni az óvódától és felvenni azt a nehéz iskolatáskát, és belépni a kapun. Ahogy az lenni szokott odamentem a tanárnénikhez és bemutattam Lilit, aki lisztérzékeny. Az ebédet, most is rendeltük és a tízórait uzsonnát meg én csomagoltam. Aztán egy este Lili azt kérdezte tőlem: „Anya! Az, hogy én lisztérzékeny vagyok, az egy rossz tulajdonságom nekem?” Hát berogyott a lábam, ahogy ott álltam az ágyánál. Megkérdeztem tőle, hogy miért kérdezi ezt, hiszen sokszor megbeszéltük már, hogy ő valójában nem beteg, csak máshogy étkezik, mint sok mindenki más. Elmesélte, hogy az iskolában újjal mutogattak rá, hogy „áááá, Lili lisztérzékeny”, és hátat fordítottak neki. Aznap sokat beszélgettünk erről, és kérdeztem tőle, hogy szeretné-e, ha a gyerekeknek elmondanám, hogy mit jelent az, hogy ő lisztérzékeny. Szerette volna. Így másnap reggel csináltunk egy kis kupaktanácsot a gyerekekkel, és elmeséltem nekik, hogy mit jelent a lisztérzékenység, és hogy Lili mit ehet és mit nem. Fény gyúlt a gyerekek szemében. Azóta azt hiszem, kezd természetessé válni az iskolában, hogy Lili kicsit más, de valójában nem is más. 🙂
Harmadikra újra kezdjük
Idén lett Lili harmadikos. A tavalyi tanév során a tanárnéni sokszor jelezte nekem, hogy Lili semmit nem eszik az ebédjéből. Úgy döntöttem, az idei évtől ismét nem kérjük az iskolai diétás menüt, hanem csomagolok én neki majd egész napra. Jelenleg még kihívásnak bizonyul egy nagyon válogatós kiskamaszt ellátni étellel egész napra, de bele fogunk ebbe is jönni. Ahogy minden másba is, csak idő kellett hozzá.
Belejövünk, csak idő kell hozzá
Összefoglalva azt mondhatom, hogy idő kell hozzá, türelem és megértés. Idő, hogy rájöjjünk, melyek azok a csomagolható ételek, amiket Lili most éppen szeret. (ez viszonylag gyakran változik, van, hogy hetente ) Türelem Lilivel szemben, hogy már megint nem evett semmit a dobozából, türelem és kitartás, hogy újra és újra próbálkozzak, és kitaláljak valami újat, hátha azt majd nagyon fogja szeretni. És megértés. A többi gyerek, a tanárok és a közösségben résztvevők irányába, hisz senkitől nem várható el, hogy tisztában legyen egy gluténmentes diéta szigorú szabályaival. Persze olykor nagyon jól esik a nyitottság a szabályok megismerésére a másik féltől, főleg ha az szükségszerű.
Kép: www.freepik.com
