Még sosem volt ilyen, de harmadszor kezdem újra ezt a bejegyzést. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy milyen is legyen a hangulata. Pozitív? Lelkesítő? Mosolygós? ..Csalódott? Dühös? Elkeseredett? Egy ideje gondolkozom azon, hogy megírjam-e, érdemes-e megírni. Végül úgy döntöttem, hogy megírom, sok év múlva remélhetőleg már csak egy emlék lesz a 2021-es évből, ami eggyel több, mint a tavalyi év. Már eltelt egy hónap a várva várt 2021-ből és nem jön a „felszabadulás”. Vagy nevezzük nyitásnak, vagy reménynek, vagy mondjuk egyfajta tisztánlátásnak.
Az embert megviseli, összegyűri, kicsinálja az érzés, hogy nem tud tervezni, nem tudja építeni a céljai felé vezető utat. Ezzel én sem vagyok másképp. És ezt a blogbejegyzést most én, Ternák Zsuzsanna írom. (a többit is én szoktam, de ez most egy kicsit más lesz) Anya vagyok, két kislány édesanyja, amúgy meg kisvállalkozó, vendéglátós, „rendezvénymunkás”.
A kifejezés, jelenlegi gazdasági értelmében, halmozottan hátrányos helyzetű erősnek tűnhet, hiszen van két gyönyörű lányom, bár egyedül nevelem őket. Van hol laknom, van mit ennem, számíthatok a családom szerető támogatására. Ám de én még sem vagyok elégedett. És nem vagyok felhőtlenül boldog, és most annyira sok perspektívát sem látok magam elött. Persze véletlenül sem szeretnék telhetetlennek tűnni, sőt, a fent említett családi és szociális körülményeim miatt van most lehetőségem nektek eme blogbejegyzést megírni. És ezt most meg kell írnom.
Mi mind EMBEREK vagyunk – Csalódott
Az idei év első napjától folyamatos érzem a növekvő feszültséget az engem körülvevő világban és saját magamban is. Egyre több és több olyan hír és történés jön velem szembe mindenféle kommunikációs csatornán, ami mellett már én sem tudok elmenni. Közgazdász lévén figyelem a kormány válságkezelő „stratégiáját”, követem és nézek gazdasági elemző műsorokat, olvasok cikkeket. És figyelem az embereket.
Figyelem a fesztiválszervező EMBEREKET. A vendéglátós EMBEREKET. A rendezvényszervező EMBEREKET. A turizmusban dolgozó EMBEREKET. Ők mind-mind olyan emberek, akik cserben lettek hagyva. És pont így érzem magamat én is. „Jah, kérem vírus van!” Ó, igen! Csak éppen egy jóléti államban, pandémia idején, nem hagynak cserben senkit. Nem nézik lesütött szemmel, ahogy egymás után jelentenek csődöt a vendéglátóegységek, legyen az egy michelin-csillagos étterem, vagy egy falu kocsmája. Annak a kis falunak, mondjuk Búcsúszentlászlónak, az a kocsma jelentette a társadalmi színteret, a kapcsolódást egymáshoz. (rendezvényszervező is vagyok :D)
Azt sem nézik lesütött szemmel, hogy a turizmusban dolgozók, akik eddig oly sok hasznot és jót termeltek ennek az országnak, egyik napról a másikra munkanélkülivé váltak. És azt sem nézik lesütött szemmel, hogy rendezvény- és fesztiválszervezők omlanak össze idegileg a nagy semmi kupac tetején.
De hát támogatás, az van! – Dühös
Igen, egy jóléti államban valóban van. A pandémia idején a világból sok olyan ország példáját lehetne felhozni, ahol senki nem sütötte le a szemét és senki nem hagyta figyelmen kívül a gazdaság vérkeringésének legnagyobb veszteseit. Szociális juttatások növelése, munkakeresési támogatások emelése, és a támogatási időszak meghosszabbítása.
A bizonytalanság egy nagyon kegyetlen érzés. Ha sokáig fennáll, súlyos károkat is okozhat. A minap láttam egy elkeseredett vendéglátós videóját. Nagyjából arról szólt, hogy van támogatás, de valójában NINCS. Nagyon hálás vagyok ezért a videóért. Eddig bevallom teljesen hülyének és lúzernek éreztem magam, hogy a csapból is az folyik, a kormány milyen eszközökkel és milyen PÁLYÁZATI lehetőségekkel segíti a bajba jutott szektorokat.
Én is folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy hátha valamire én is pályázhatnék. Egyrészt nem találok ilyet, vagy ha vannak is pályázatok, arra én pont nem pályázhatok. Aztán a hírekből értesül az ember arról, hogy valaki mégis csak kaphat 60 millió forint támogatást is, messze kevesebb teljesítménnyel, mint amit én az előző években már elértem. Dühös vagyok! Mikor ilyeneket olvasok, dühös leszek. Tehát nem velem van a gond, hanem mással…
Akkor menjél el hómunkásnak – Elkeseredett
El sem tudom képzelni, hogy valaki, aki ilyet mondd, komolyan is gondolja. ☹️ Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy orvosnak azt mondanák, hogy nincs elég beteg, menj el inkább festőnek. De az az orvos ehhez ért, ebben van minden humánerőforrása, ráadásul kézügyessége nuku.
Tudjátok november óta én is kerestem kiegészítő állást, mert a családipótlék nem igazán fedezte a két lány minden költségét, nem beszélve a gluténmentes étkezés fenntartásáról. De NEM TUDOM ELENGEDNI!!!!! A szívem, a lelkem, és minden pénzem, energiám ebben a vállalkozásban van.
3 diplomával lehet, hogy találnék másik állást, de nem fogom feladni. Imádom ezt csinálni, és még mindig bennem van a hit, hogy egyszer újra átélhetem azt, amit 2019-ben volt szerencsém már párszor megtapasztalni. Remélem, ez a hit kitart addig, amíg kell, és hogy akkor még lesz módomban, mint egyszerű kisembernek, újra működtetni a vállalkozást az eredeti koncepció elvei szerint.
Beláttam, hogy most várnom kell – Pozitív
Amúgy tényleg ez van. Mondjuk ráment a januárom, meg lett néhány epekövem, kezdődő gyomorfekélyem, de tényleg beláttam, hogy a helyzeten, ha megfeszülök, sem tudok változtatni. Ez van.
Egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit próbálunk tervezni és készülni erre az évre. Mondjuk úgy elég nehéz, ha fogalmunk sincs, hogy mi-merre-meddig…. Ám de vannak ötleteink, amiket most van időnk kidolgozni, és a szerdai főzések adnak némi támpontot a lassan csordogáló hetekben. És ami a legfontosabb, nap mint nap megkeresem az én kis pozitív felemet és beszélgetek vele egy jót. Mióta ez így van, nem kapkodok kétségbeesve hirtelen jött ötletek után, nem akarok nagyot ugrani idén, és hetente kétszer fánkot sütök a lányoknak, mert jó a kis csillogó szemüket látni. (ha már tiéteket nem láthatom ☹️ )
Februárban két hétvége – Lelkesítő
Visszaolvasva a fenti sorokat elég kesergősre sikerült ez a mai blogbejegyzés, ezért mindenképpen mosolygósabban szeretném befejezni. A Lili’s Truck annak idején azért jött létre, hogy fesztiválokon, rendezvényeken, nagyobb eseményeken biztosítsa a biztonságos, keresztszennyeződésektől mentes gluténmentes étkezést.
De mi ennél többet szerettünk volna. Nem csak egyszerűen gluténmentes ételeket kínálni, hanem nagyon finom streetfood ételeket készíteni mindenki számára. Az elmúlt években rengeteg visszajelzést kaptunk, és ma azt mondhatom, hogy ez sikerült. Sokan megkedveltétek az általunk készített ételeket és talán minket is. J
Szerencsére van Gödöllőn egy hely (ezt is a családomnak köszönhetem), ahol rendezvények, fesztiválok, jó idő és szabadtéri csoportosulás hiányában is kinyithatjuk színes autónk ablakát. Februárban két hétvégén ismét nyitva leszünk, de egy kicsit másképp, mint eddig. Szeretjük a változatosságot. 😊 Ez a két hétvége február 13-14 és február 20-21 lesz.
Mosolygós lesz a vége
Ígértem, hogy mosolygós lesz a vége. Tudom ám, hogy nekem nem annyira rossz. Lehetne sokkal rosszabb is, és vannak olyanok, akik sokkal nehezebb helyzetben vannak vagy kerültek. Nekik szeretnék adni egy mosolyt.
A februári két hétvégénk 4 napja közül az egyiken úgy tervezzük, hogy főzünk valamit (még titok, hogy mit) és várunk mindenkit szeretettel. Az ételért mi pénzt nem fogunk kérni, de aki úgy érzi, hogy hozzájárulna az alapanyagköltséghez, azt köszönjük, elfogadjuk.
Ezen a napon nagy szeretettel várunk majd mindenkit, aki kicsit kimozdulna, aki kíváncsi természetű, hogy mit főzünk aznap, és aki szeretne a gluténérzékeny gyermekének, ismerősének egy kis örömet szerezni, de jelen helyzetben nem engedheti meg anyagilag. Hamarosan jönnek ezekről a napokról az infók.
Ma február 2-a van. A medvék kibújtak a barlangjukból de BE VAN BORULVA! Tudjátok ez mit jelent? Hamarosan vége a télnek! 😊
