Jó reggelt mindenkinek!
Második napomon már reggel 6 órakor ébresztett a gyomrom. 😀 Alig vártam, hogy a szálláson kínált reggeli megkezdődjön. 7:30-kor az első voltam a reggelizőpultnál. Mosolyom rögtön lelankadt, mikor konstatáltam, hogy bizony nem lesz egy gluténmentes kánaán a reggeli. Persze megkérdeztem a kedves mosolygós nénit, hogy van-e valami gluténmentes, és visszakérdezett, hogy szójatej? Huh, gondoltam magamban, itt is elég messziről indulunk.
Kaptam egy csomag gluténmentes kekszet (ami naggggyon finom volt) és hozzá egy fantasztikusan finom illatos gőzölgő cappuccinot. „Nem is indul olyan rosszul ez a nap”.
24 órás bérlettel metrón, buszon, villamoson
A XXI. században, a mobiltelefonok korában én mindenkit arra biztatok, hogy ha Milánóban jártok, vegyetek egy korlátlanul használható 24 órás tömegközlekedési bérletet. Első utam nekem is odavezetett a városnéző napomon. A telefonban található térképpel (és navigációs app-al) úgy éreztem most már bárhova eltalálok.
Boldog bérlet tulajdonosként kezemben a térképpel elindultam első napirendi pontomhoz, az Utolsó vacsora színhelyére.
Greenpass please, greenpass please!
Valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy Olaszországban nem vagy más, mint egy QR kód. De tényleg! Oda érve a Santa Maria della Gracia templom előtti térre, a jegyirodába, és belépve az épületbe senki nem kérdezett tőlem semmit, csak hogy mutassam a greenpassom (eu-s covid igazolvány). Jeggyel és greenpass-sal a kezemben végre eljött az idő, hogy megnézhessem azt a freskót, amire évek óta várok. Egy ellenőrző pont, egy fotocellás ajtó, meg még egy, és még egy. És akkor végre bent vagyok. Csodálatos. Bár kicsit csalódás volt. Én azt hittem sokkal rosszabb állapotban van. 😀 Pedig nem is.
Az alakok egészen szépen kivehetőek, a kép világos, mondjuk jól meg van világítva, de sötétnek cseppnek sem nevezném. Összesen 20 perc áll mindenkinek a rendelkezésére, hogy megnézhesse a festményt, aztán szépen megkérnek, hogy távozzunk. Felejthetetlen 20 perc volt. Csak néztem és néztem, és nem tudtam vele betelni. Azok a kifejező arcok, a minden irányból összefutó perspektivikus rend, és Jézus központi alakja. Valahogy azt súgta nekem, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz, minden ott lesz a helyén, akkor és úgy, ahogy az kell. Hát legyen így.
Ebből is egyet, meg abból is egyet
Miután kijöttem a kolostorból, végre elérkezett a második napirendi pont: Irány a kiszemelt 100%-ban gluténmentes pékség! Metróval és villamossal mentem, és nagyjából 30 perc alatt értem oda. Ah…. Akkor megértettem, hogy miért mondják, hogy Olaszország a gluténmentes kánaán. A kedves pincér megkérdezte, hogy mit szeretnék. Próbáltam gyorsan beszkennelni, hogy mit is lehet kapni, aztán: ezt, meg ezt, meg ezt meg ezt…
Vettem egy gigantikusan nagy pizzaszeletet, egy gyönyörű szép pármai sonkás szendvicset, egy nagy szelet brownie-t, és egy illatos Latte Macchiato-t. Mindent elvitelre kértem, mert már indulnom is kellett vissza a Dómhoz. Villamos, busz, metro. És már meg is érkeztem a térre, kerestem egy tökéletes padot, és neki estem…
Tudom most már, hogy mit éreztek!
Az első falat pizzát megkönnyeztem. Talán még sosem éreztem ilyet. Másfélnap koplalás után beleharaptam egy fantasztikusan finom ételbe. És nem akartam elhinni, hogy ez tényleg gluténmentes. Pedig az volt. És akkor megértettem, hogy Ti mit éreztek, mikor nálunk vásároltok és esztek. Kimondhatatlan hálát éreztem a pékség iránt, amely ilyen finom ételt készített. Végre megérkeztem a gluténmentes kánaánban. 😀 A szendvicset és a browniet későbbre hagytam, és elindultam a dóm bejárata felé.
Ez GLUTENFREE!
A dóm bejáratánál ismét greenpass, átvizgsálás. Aztán amikor az őr belenézett a zacskómban, szinte már könyörögve mondtam, hogy hadd ne kelljen kidobnom, hiszen ez GLUTENFREE! 😀 Mosolyogva mondta, hogy semmi gond, csak ne egyek bent a templomban. Mondtam, hogy oké, valahogy ki fogom bírni. 🙂 Belépve a dómba a lélegzetem is elállt. (képet mellékelek, bár nyilván nem adja vissza az átélt látványt).
Nem szoktam csúnyán beszélni, de a sokk kihozott belőlem egy BAZ….EG! felkiálltást, mikor beléptem. (még jó hogy senki nem hallotta, maszkban voltam). Lehengerlő, monumentális, és csodálatos. Ha Olaszországban jártok, kérlek, szakítsatok időt arra, hogy megnézitek a dómot. Olyan élményt kaptam ott, amit sosem fogok elfelejteni. Felmentem az „erkélyre” is, a kilátás és a tornyok közötti bolyongás szintén lenyűgöző volt.
Délutáni szieszta
Miután kijöttem, eldöntöttem, hogy megérdemlek egy Aperol Spritzet. A napsütésben élvezve az olasz utcazenész énekét, megiszogattam, aztán elindultam vissza a szállásra. Úgy döntöttem pihenek kicsit, mielött megközelítem a kiszemelt gluténmentes pizzázót, ahol a vacsorámat terveztem eltölteni. Úgy olaszosan aludtam egy órát, összekészültem, és fél 7-kor gps-em segítségével nekivágtam ismét Milánónak. Khm… Mindössze 10 perc sétára volt a szállásomtól a hely. Tehát ki volt a béna első nap, hogy éhezett? 😀
Rossopomdoro, sosem felejtem el
Megérkeztem a helyhez. Benéztem az ablakon. Teljesen üres volt. Normális esetben, biztos nem mentem volna be, de ez most nem volt normális helyzet. Éhes voltam. Nagyon. 🙂 Így hát bátorság összeszed, és belép… Kaptam egy kedves kis asztalt, szemben az ablakkal, így mindent és mindenkit láttam és hallottam. Nekem ez fontos, szeretem figyelni az embereket. Megrendeltem a pizzámat, többször kihangsúlyozva, hogy gluténmentesen, egy üveg vizet és egy kis üveg bort.
Mikor kihozták, majdnem elfejtettem lefotózni, úgy ettem volna már. DE készítettem fotót. És akkor beleharaptam és pont ugyanazt éreztem, mint délben. Az a boldogság járt át megint, hogy ez olyan finom. Ha semmi más örömünk nincs az életben, legalább együnk finomakat. Nem de bár? Arra jutottam, hogy de! A helyről elégedetten távoztam, hazafelé pedig nyitott lettem a világra. Kirakatokat néztem, elámultam eldugott utcácskákban fellelhető műemlékeken és templomokon, végül az esti fényekben úszó dómon.
Viszlát Milánó, visszajövök még hozzád!
Visszaérve a szállásra, boldogan és nyugodtan feküdtem le aludni. Másnap korán kellett kelnem, hisz ki kellett érnem a repülőtérre. Az utazás miatti lázas izgalom viszont már nem volt bennem. Ha valami miatt lemaradnék a repülőről az se baj, gondoltam! Maximum maradok még egy-két napot Milánóban. 😀 De a repülő felszállt, és délben landolt is Budapesten. Egy órakor pedig már két kis tündér repült felém boldogan: „Anya! Itthon vagy! Úgy hiányoztál! „– Ti is nagyon nekem…
