Elérkezettnek éreztem az időt, egy újabb blogbejegyzés megírásához. A téma nem is lehetne más, mint a 2020-as év.
Füstbe ment tervek. Vagy nem…
Érdekes volt az idei év első pár perce számomra. Valahogy úgy hozta az élet, hogy egyedül töltöttem. Nem, nem így terveztem, de így alakult. Rossz volt? Nehéz volt, de túl éltem, és éreztem, hogy ennek valahogy így kellett lennie. Szilveszter este sokat olvastam, zenét hallgattam és a terveimen, céljaimon gondolkoztam. Az a típusú ember vagyok, akinek mindig vannak tervei és céljai, hiszem, hogy anélkül szétfolyik az életünk, és csak úgy eltelik. Az újév első napjaiban még szokni kellett az új dátum leírását (volt, hogy elrontottam). Még gyorsan kihasználtuk a lányokkal a téli szünet utolsó napjait és perceit, még a barátokkal elmentünk egyet korcsolyázni, aztán kezdődtek a jól megszokott hétköznapok ismét. A lányokat reggelente iskolába és oviba vittem, majd hazajöttem és belemerültem a munkába. Terveztem és szerveztem a 2020-as évet. Akkor még mindent máshogy gondoltam, akkor még mindent máshogy terveztem. Sokszor nehéz volt reggelente felkelni, összeszedni a lányokat és elindulni. Ezekben a napokban még úgy látszott, ez az év több lehetőséget tartogat kicsi vállalkozásunk számára, mint az előző. Ma már mindent máshogy látok.
Boldog Születésnapot!
Ma, 2020.április 28-át írunk. Fontos ez a dátum nekem, az én drága testvérem születésnapja. Az ölelés, és a személyes találkozás ma elmaradt, de ma elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és jó, hogy van nekem. Azt hiszem, ezt tavaly nem tettem meg! De ettől a perctől kezdve minden évben elfogom neki mondani, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ő a testvérem. Köszi 2020!
Anya néni
Ma már a sokadik reggel kelünk bőven 8 óra után. Nincs kapkodás, nincs sietve elfogyasztott reggeli, nincs izgulás, hogy el ne késsünk a suliból. (jahj, de fog ez hiányozni) Lassan beállt a rend, és 9-ig szépen megreggelizünk, aztán megnézzünk, hogy mit írtak Lili tanárai. Átvesszük, hogy milyen feladatokat kell megcsinálni, és Lili neki kezd az aznapi adag tanulnivalónak. Nem, egyáltalán nem lelkes, és alkudozik, ahol és amiben csak tud. És haragszik rám, mert nem hagyom, hogy a napok elfolyjanak. Hajtom, nyüstölöm, hogy csinálja már. Persze szünetek itthon is vannak: negyed óra rohangálás az udvaron, aztán spuri vissza az íróasztalhoz. Beletörődött, és csinálja. De még mindig nem hisz nekem, hogy ez neki hasznos lesz. És panaszkodik, hogy a tanárok, sokkal jobban csinálják, mint én…. Na igen, és ez így is van jól. Én csinálom, ahogy tudom, de amint lehet mosolygó arccal fogom a „pennát” visszaadni a mi csodálatos tanár néninknek és tanár bácsinknak. Köszi 2020!
Hiányoznak a gyerekek
„Anya, hiányzik az ovi!” Egy már kifelé kacsingató ovissal, sokkal nehezebb megértetni és elfogadtatni, hogy most ez van. De Dóri egy csodálatos 7 éves. Minden kis apró fűszálban meglát valami érdekeset. És remekül el tud játszani egyedül, vagy lelkesen segít, ha épp arra van szükség a délelőttökben. Mára ő is belejött. Türelmesen megvárja, hogy Lili befejezze a tanulást, vagy hogy épp szünete legyen, és rögtön kapható egy kis közös játékra. Nem mondom, hogy nem veszekednek. Legjobb családban is előfordul egy-két komolyabb vita. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy észrevették, most össze kell fogniuk. Most csak a másikkal tudnak játszani, és a délutánokat mindig közös játékkal töltik. Köszi 2020!
Nem probléma, hanem megoldandó feladat
Voltak terveink és céljaink erre az évre a truck-kal! Rengeteg… És igen, nekünk is kellett néhány hét, hogy összeszedjük lelkileg magunkat, hogy felocsúdjunk abból az egész földet megrengető változásból, ami még most is zajlik. A truck már jó ideje a bázison áll, és nem is érti, hogy mi van már???? Mikor indulunk már???? El kellett fogadnunk, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy mikor indulunk újra útnak, mikor folytathatjuk azt az utat, amit tavaly elkezdtünk. Janival mindketten hivatásnak éljük meg, és igenis fontos számunkra, hogy olyan munkát végzünk, amivel embereknek örömet okozunk, és segítünk. És ezt most fel kellett függesztenünk, ki tudja meddig…. De hiányzott. Ki kellett nyitnunk a bázison, mert hiányzott a munka. És igen, beismerem hiányzott, hogy érezzük, valami jót cselekszünk. Igazán jó érzés, mikor azt mondjátok nekünk: „De jó, hogy legalább pár napot nyitva vagytok! Olyankor nem kell főznöm. Olyankor eljövünk és meghívjuk magunkat egy finom hambira! „ Köszönjük ezúton is, nagyon sokat jelent számunkra. Örülünk, hogy egymásra találtunk! Köszi 2020!
Segíteni akkor és úgy, ahogy arra szükség van
Nem is olyan régen még itt pihent a raktárunkban közel 800 db glutén-és laktózmentes kifli. Nem mondom, Lili nagyon imádja, na de azért 800 darabot ő sem fog megenni belátható időn belül. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mit is csináljunk vele. Azt mindketten éreztük Janival, hogy itt az idő, ez most az alkalom, hogy őszintén és önzetlenül segíthessünk, akkor, amikor arra igazán nagy szükség van. Kicsit bátortalanok és tanácstalanok voltunk, hogy hogyan is fogjunk hozzá. Készítettünk egy videót, amelytől azt reméltük, hogy talán segítség lehet, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akiknek a kiflikkel örömet okozhatunk ebben a rögös időszakban. Sajnos nem jutottunk előrébb, így saját magam kezdtem el keresni a kórházakat. Első körben két olyan kórház volt, akit megkerestem, amely igazán közel áll a szívemhez. Írtam a kistarcsai Flór Ferenc Kórháznak, ahol a lányaim születtek, és írtam a Tűzoltó utcai gyermekklinikának, ahol Lili cöliákiás élete kezdődött, és akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Érdeklődtem, hogy lenne-e szükségük rá, örülnének-e, ha egy adag glutén-és laktózmentes kiflit elvinnénk nekik. Mindkét hely nagyon örült, és örömmel fogadta felajánlásunkat. Így került egyszer csak a reggelit tartalmazó tálcára a kistarcsai szülészeten bagett az addigi abonett kenyér helyett, és így jutott el a gyermek gasztroenterológiára és óvódába is a kiflink. Az erről szóló posztunk eredményeképpen további kiflik jutottak el a Péterfy Sándor utcai kórház dietetikusához és belgyógyászatára továbbá anyaotthonokba és arra rászoruló lisztérzékenyekhez.
Lassan elfogynak a kiflik, de amíg van és jön megkeresés, adjuk a kifliket, ahogy tudjuk. Kimondhatatlanul jó érzés. Nem, nem büszkeség. Azt hiszem ez az igazán szívet melengető érzés. Mikor tudod, hogy nem csak úgy adakozol, hogy „szeressenek”, hanem tényleg adsz, annak, akinek szüksége van rá. Egyedülálló anyaként nevelem két gyermekemet, most kezdtem bele egy vállalkozásba, ott hagyva fix munkahelyemet. Nem mondhatnám, hogy kimondottan adakozó pozícióban lennék, de az élet mégis úgy hozta, hogy most ezt kell tennem. És én erre mindig emlékezni fogok, és sosem fogom elfelejteni. Ha tehetem majd, újra és újra meg fogom tenni. Köszi 2020!
Köszi 2020!
A fentieket olvasva úgy tűnhet, hogy de jó nekem, minden happy. Ezt azért nem mondanám, de az igaz, hogy javíthatatlanul optimista vagyok. És próbálom megkeresni mindig, mindenben a jót. Néha én is elfáradok a jó keresésben, és néha engem is el fog a kétségbeesés, hogy hogy lesz holnap, egy hét múlva, egy hónap múlva…. De akkor mindig eszembe jut, hogy ennél sokkal mélyebb gödörben is ültem már, és abból is kijöttem. Akkor ebből is kijövök, hiszen megedződtem az elmúlt egy-két évben. A megoldást keresem, és a lehetőséget a göröngyös úton is. Nehéz lesz, nagyon nehéz. Főleg azért, mert nem tudjuk meddig fog tartani, azt sem tudjuk, hogy micsoda fog meddig tartani, és hogy mi lesz utána. Hogyan változik meg az eddigi életünk? Azt már tudjuk, hogyan változik. Hisz folyamatosan változik minden, de most ebben kell élnünk. Azt nem tudom, hogy mi vár még ránk ebben az évben, de bevallom, kicsit várom már 2021-et. Ugyanakkor szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó…. Köszi 2020!
